Kalocsai MáriaKalocsai Mária - népdalénekes
1979-ben születtem Vácott. Szüleim mindketten népdalgyűjtők, zenetanárok.
Édesapám sokat tevékenykedett a nagyrédei palóc énekes hagyományok felkutatásában, édesanyám pedig azok ápolásában.
2006-ban diplomáztam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének-zenetanár, karvezető szakán.
Itteni tanulmányaim alatt tanulhattam Vikár Lászlótól, Olsvay Imrétől, Paksa Katalintól és még sok jeles népzenész-kutatótól.
Személyesen is járok gyűjtőutakra Erdély és a mai Magyarország területére. Az énekes anyagok mellett a szívemhez közelálló hímzés- és szőtteskultúrát és néprajzi tárgyi kultúra egy egy darabjait is gyűjtögetem.
Jelenlegi hivatalos munkám és szellemi életcélom is a magyar énekes hagyományok gyűjtése, előadása, éltetése, továbbörökítése, az énekek minél szélesebb körben való elterjesztése, népszerűsítése a jelen társadalom minden rétege számára.
Saját szervezésű koncertjeimen jeles és elismert archaikus zenészekkel és együttesekkel énekelek együtt.
"Segélj el Uram Isten..."
Kilenc tájegység énekei: Csík megyéből (Székelyföld), Bukovinából, Moldvából, Palócföldről, a Dunántúlról, Zoborvidékről, Mezőségből, Székről, Szatmár megyéből.
A felvétel 2003. tavaszán készült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Stúdiójában, Ugrin Gábor Tanár Úr segítségével.
A felvételt készítették: Pap István, és Bojti János
A CD-k kereskedelmi forgalomban nem kaphatók, beszerezhetők Kalocsai Mária énekestől e-mail címén keresztül.

Friss hírek