Tapasztalataink szerint egyre szélesebb körben jellemző honfitársaink vásárlási szokásainak tudatossá válása. Mind többen érzik át felelősségüket a saját környezetük formálása kapcsán. Egyre gyakrabban részesítik előnyben a magyar termékeket és veszik igénybe kisvállalkozások szolgáltatásait, mert felismerik, hogy a magyar piac csak akkor maradhat életben és állhat újra a saját lábára, ha a saját igényeink, önmagunkkal szemben is magasabb szintet érnek el.
A profitorientált gazdasági maffia által ránk zúdított, értéktelen, sablon termékek, valamint a gyakorta ehetetlen élelmiszerek helyett, immár a még megfizethető és ugyanakkor emberi használatra/fogyasztásra alkalmasat keresik.
Ugyanakkor többször tapasztaltuk, hogy a kereslet nehezen, vagy egyáltalában nem talál rá a hozzá közel eső kínálatra. Ennek egyik oka a reklámköltségek (feltehetően nem véletlenül) csillagászati árában látjuk. Éppen ez a felismerés vezetett el bennünket is egy olyan hirdetési felület kialakításához, mely anélkül kínál lehetőséget a kisvállalkozások, kistermelők, szolgáltatók, vagy éppen alkotóművészek számára, hogy az bármiféle anyagi megterhelést jelentsen a számukra. Reményeink szerint így egy könnyen kezelhető, és átlátható közvetítő közeget hozunk létre, mely biztosítja a kereslet és a kínálat találkozását. Piacunk elérhető a Hun Híd Nemzeti Egylet honlapjáról, és közvetlenül is, a www.piac.hunhid.hu webcímen.
A helyzetben rejlő lehetőségek még hatékonyabb kihasználása érdekében, egyletünk további olyan honlapok üzemeltetőit keresi fel, mint a Nemzeti Egyletek központi oldala, vagy a fehérvári Jobbik, ahol hasonló tevékenység körvonalai látszanak, hogy tapasztalatokat cserélve és összedolgozva megteremtsük egy életképes belső piac kialakulásának alapjait. Az említett oldalak üzemeltetőin kívül is kérjük, keressenek minket mindazok, akik a hasonló elképzelésekkel egyetértenek és készek a közös munkára.
Kapcsolattartási címek: f.zoltan@hunhid.hu, piac@hunhid.hu valamint technikai kérdések esetén a webmester@hunhid.hu.
Nemzetiegyletek.hu
