Nemhogy több, de kevesebb szülő mehet vissza dolgozni, ha a kistelepüléseken szeptembertől bevezetik az egységes óvoda-bölcsődéket. Az eddigi 25 fős óvodás csoportok helyett ugyanis csak 20 fősek indulhatnak, így éppen a 3-4 évesek szorulhatnak ki az intézményből, akik után GYES sem jár, ezzel pedig lehetetlenné válik a szülők munkavállalása. Egyes társadalmi csoportokat persze ez a rendelkezés nem fog érinteni, nyilván azokat, akiknek eszük ágában sincs dolgozni.
Szeptembertől az Hiller István "jóvoltából" új intézménytípus valósulhat meg az egyébként is az életben maradásért küzdő, tízezer főnél kisebb lélekszámú településeken: az egységes óvoda-bölcsőde bevezetésével a kormány célja az, hogy azon településeken is megoldott legyen a három év alatti gyerekek napközbeni ellátása, ahol eddig nem volt bölcsőde.
A valóságban azonban véleményünk szerint éppen ellentétes hatást válthat ki az új intézménytípus bevezetése. A fenntartó önkormányzatnak ugyanis az lesz az érdeke, hogy felvegye a maximálisan megengedett öt bölcsődéskorú gyereket a csoportba, mert a 3 év alatti gyerekek után kétszer annyi támogatást kapnak, mint az óvodások után. Így az ígért több gyermek helyett az eddigi huszonötnél negyven százalékkal kevesebb, csupán 15 három év feletti gyerek kerül be az óvodába.
Ez a rendelkezés újabb bizonyíték arra, hogy a már csak nyomokban dolgozó Oktatási és Kulturális Minisztérium újfent egy toldozott-foldozott, ellentmondásos rendelettel folytatja a gyermeket vállaló és még dolgozni is akaró magyar szülők életének megkeserítését.
Stummer

Friss hírek