Daloló Magyarországot, kultúrális felemelkedést!

Olyan korszakokban, melyben felemelkedőben volt a nemzeti öntudat, egymás után születtek a versek, dalok. Ilyen időszak volt a kuruc korszak, a reformkor egészen a forradalomig. Soha annyi dal nem született történelmünk során, mint 1848-49-ben. Dalolt az egész ország a szabadság reményének mámorában.
Mi történik most? Ma is születnek hazaszerető dalok ismertebb és kevésbé ismert szerzők tollaiból, és a koncerteket leszámítva nem dalolnak az emberek. Azokon az alkalmakon, amikor énekelhetnének az emberek, akkor sem teszik. Lustaság, passzivitás lenne ez? Nem. Valójában az az ember, aki dalra fakad, feltárja önmagát a környezete előtt, a világ számára. Mi inkább felvesszük a pókerarcot, úgy teszünk, minha nem látnánk, nem hallanánk, és minél jobban bezárkózunk, hogy tudomást se vegyünk a körülöttünk lévő rossz dolgokról. Félünk. Örüljünk, ha élünk, túlélünk. Az énekelni szeretés ténye szépen mutatja, milyen az adott nép lelki állapota.
Jelenleg az ifjúság gyűlöl énekelni! Ez nem maradhat így tovább, ilyen lelkülettel nem lehet hazát építeni, nem lehet a közös akarat mögé állni! A gyakori közös éneklés közösséggé képes formálni, azokat is összebékít, akik valamikor haragudtak egymásra. Homérosz szavaival zárom gondolataimat: "A nemes és határozott zene erősíti a lelket, megerősíti az ingadozó embert, nagy és méltó hőstettekre ösztökéli őt."

Daloló Magyarországot, új ének oktatást!

Döbbenetes számomra, hogy az általános iskolás és középiskolás ének-zene tankönyvek ugyanazok, melyek 25 éve voltak forgalomban. Azok is az 50-es évek beli tankönyvek átdolgozásai. Jóllehet kivették belőle a kommunista mozgalmi dalokat, de a többi mind maradt, ráadásul jelentősen lecsökkentették az óraszámokat. A dalanyagok egy része már semmit nem mond az ifjúság számára. Megavasodott az idők folyamán. Az életforma megváltozott, az érdeklődési kör átalakult. 60-70 évvel ezelőtt a Kodály módszer forradalmi változásokat hozott! Akkor a népesség kb. 70 százaléka falusi volt, és az agráriumban tevékenykedett, a népdal, a népzene akkor még élő hagyomány volt a nagyszüleik-szüleik révén, gyakorlatilag saját "pop zenéjét" tanulta. Az új, szocialista embereszmény, a városiasodás azonban kiírtotta, rezervátumba zárta hagyományainkat, ezzel megszűnt élni. Jelenleg a dalanyagok nagy többségével a szakmát tanuló diákok körében sajnos a legcsekélyebb érdeklődést sem tudjuk kiváltani. A nemzet rossz lelkiállapota mellett ez is rak egy lapáttal arra, hogy az ének órákat a diákok tőlük idegen valamiként, egyesek kínszenvedésként éljék meg. Talán szentségtörés ilyen véleménnyel lenni Kodály országában, de a dalanyagok közé be kellene kerülniük a napjainkban keletkezett, hazaszeretetről szóló, értékes zenei anyagnak is. Mert ilyenek is léteznek! Szerencsére az ünnepi műsorok már alkalmat adnak más, modernebb produkciók előadásához is.
Ismét Homérosz szavaival zárom írásomat:"A nemes és határozott zene erősíti a lelket, megerősíti az ingadozó embert, nagy és méltó hőstettekre ösztökéli őt."

Felhívás nemzeti érzelmű zenészeknek

Nemzeti válogatást tervezünk hazaszerető dalokkal. Tanácsolom, hogy először olvassák el az ehhez kapcsolódó két cikkemet:
Éneklő Magyarországot, kulturális felemelkedést!
Éneklő Magyarországot, új ének oktatást!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésüket, kérem írjanak az ilena.hanko@citromail.hu címre, ahol további felvilágosítással szolgálok.

Hankó Ilona oktatási és kultúrális kabinet