Fel kell emelnünk a fejünket, vissza kell kapnunk méltóságunkat és önbecsülésünket, s újra otthon kell éreznünk magunkat a Hazánkban, Magyarországon. Ez ugyanis a mi Hazánk! Mi vagyunk itt itthon, és mi itt itthon vagyunk. Ahhoz, hogy ez mindenki számára világos legyen, be kell bizonyítanunk: NEM KÜLDHETNEK RÁNK ERŐSZAKKAL EGY ÚJABB TOLVAJ, HAZAÁRULÓ MINISZTERELNÖKÖT megszállóink, hazánk kirablói, a tisztességes munkából élő emberek kifosztói és elszegényítői!
Antiszemitának tartja az SZDSZ a nemzetközi rasszizmus elleni konferenciát, mert azon szóba kerültek a gázai események, s a résztvevők bírálni merték Izraelt, ezért nyílt levélben fordultak Göncz Kingához. A nevetséges levél alább olvasható:
Hát nézd meg, hol az utca, pedig a Fidesz arra építette egész stratégiáját, hogy az utcával szorítja sarokba az MSZP-t, most meg köpni nyelni nem tud az ellenzék, hiszen nincs Gyurcsány és nincs tüntetés, örül a honatya.
Jobbik Fórum: JászberényA Jobbikos és Nemzeti Egyletes zászlók alkotta díszlet előtt akár kisebb ünneplés is folyhatna, hiszen ma jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy ki kíván szállni a miniszterelnöki bársonyszékből, ám a Jobbiknak az a véleménye, hogy egy új arccal ez a katasztrófa, melybe az országot sodorták, nem orvosolható. Amíg az emberek nem mennek ki az utcára és nem kényszerítik ki ott a hatalomváltást, addig az nem is következik be. Akár most is indulhatnánk - mondja, ám mielőtt még bárki szedelőzködne, rögtön hozzáteszi, tisztában van vele, hogy erre egyedül ma még nem képesek. A Fidesszel együtt persze már volna esély, de ebben a tekintetben nem vár sokat tőlük, sőt úgy érzi, ha Orbán nem képes határozottan cselekedni, Gyurcsánnyal együtt rajta is túlléphet a történelem.
Tisztelt Orbán Viktor Elnök Úr!
Gyurcsány Ferenc lemondásával az MSZP előre menekül a hatalom megtartása érdekében. Céljuk, hogy országpusztító tevékenységüket immáron valaki más vezetésével 2010-ig tovább folytathassák. Ezt nem hagyhatjuk! Az országot csak egy előrehozott választás mentheti meg.
A Fidesz és a Jobbik számos stratégiai kérdésben nem ért egyet, de egy dologban közösek a céljaink:
Morvai KrisztinaAz én megtámadásomra, egy európai parlamenti képviselőjelölt nyilvános rendőri bántalmazására azért volt szükség, hogy példát statuáljanak: így jár, aki kiáll az emberi jogok, a gyülekezési szabadság, a vélemény-nyilvánítási szabadság védelméért. Bizonyítani akarták, hogy semmitől nem riadnak vissza. Üzenem nekik, hogy nem sikerült megfélemlíteniük! Már néhány órával később ott voltam a Gyorskocsi utcában az általuk bebörtönzött politikai foglyoknál a Nemzeti Jogvédő Szolgálat munkatársaival. Akár európai parlamenti képviselőként, akár egyetemi oktatóként és civil jogvédőként mindig ki fogok állni az igazságért és a magyar emberek méltóságáért, emberi jogaiért.
Magyarország nincs felkészülve egy krízishelyzetre, pedig a védekezés egyetlen formája csak az összekapaszkodás lehet, ezért a Jobbik meghirdeti a nemzeti egyletek mozgalmát - jelentette be Vona Gábor, a párt március 15-ei megemlékezésén, egyben a párt európai parlamenti kampánynyitóján.....
A pártelnök azt kérte, hogy minden szimpatizánsuk fogjon össze öt-hat barátjával, alapítsanak nemzeti egyleteket, és minden egyletből egy ember jelentkezzen be az erre szolgáló honlapra. Hozzátette, hogy ismerőseivel közösen ő már megalapította a Szent László Nemzeti Egyletet.
Mintegy 15 ezren gyűltek össze a téren.
Vona Gábor nagyívű beszédében kiemelte, hogy az elmúlt száz év során a magyar társadalom egyetlen periódusában volt sikeres, ez pedig a Horthy-korszak volt. Programalkotó beszédében leszögezte: ehhez kell visszatérni, s a Szent Korona Tan alapján új Alkotmányt kell megalkotni. Liberális demokrácia helyett nemzeti demokráciát tartott elengedhetetlennek, amelynek élén egy erős, nemzeti kormányzónak kell állnia.
