Trianoni megemlékezés Monoron /Strázsa Nemzeti Egylet/


A Strázsa Nemzeti Egylet szervezésében 2009.Június 5-én Trianoni megemlékezés lesz Monoron a Gera kertben a trianoni emlékműnél.


A Fidesz az elemző szerint a Jobbikot ellenfélnek tartja


A győztes oldal számára viszont a stratégia megerősítését jelenti Páva Zsolt győzelme. „Nem véletlen, hogy a Fidesz részéről Orbán Viktor kommentálta az eredményt.” – mondta Krekó Péter, aki szerint a Fidesz elnöke saját magához akarta kötni a győzelmet.


A Jobbik csak erősíti a jobboldalt: 10 %-os eredménye mellett a Fidesz kétharmaddal győzött Pécsett (frissítve!)


Hosszútávú következtetéseket von le a nemzeti oldal elsöprő győzelme a hagyományosan baloldali baranyai megyeszékhelyen. A szavazatok teljes feldolgozottsága mellett Páva Zsolt kétharmados győzelme történt Pécsett. A voksoláson a szavazásra jogosultak mintegy 44,14%-a vett részt. A Jobbik az ezzel egy időben megtartott időközi önkormányzati választáson Fogarasi Gábort indította, aki 10,1 %-os eredményt ért el az évtizedek óta baloldalinak tekinthető városban, magas részvétel mellett. A nemzeti oldal elsöprő győzelme több, mint bizakodásra okot adó a jövőre nézve.


Az EL Camino mintájára hazai zarándokút készült


Feltehetően sokan hallottak már Szent Jakab útjáról (vagy gyakoribb nevén az El Caminóról), de annál kevesebben a Mária-útról. A csupán három éves Mária Út elképzelés Közép-Európa legfontosabb zarándokútjává válhat a jövőben.


Nagy Magyarország történelmi magazin


Hogyan látják a fiatal történészek a múltat? Hogyan írnak olyan témákról, amelyek mindmáig megosztják a társadalmat? El mernek-e szakadni – és ha igen, mennyire – egyes események megítélése kapcsán uralkodóvá vált történelem-szemlélettől? Egyáltalán tudnak-e újat mondani, és azt milyen formában tálalják? Megannyi kérdés, amely hihetetlenül nagy kihívás elé állítja ezt a generációt.


Sólyom László segítségét kérik a vajdasági jogvédők a temerini fiúknak


Sólyom László köztársasági elnök segítségét kérték vajdasági jogvédők annak érdekében, hogy Boris Tadic szerb államfő megkegyelmezzen öt súlyos, összesen 61 évnyi börtönbüntetésre ítélt temerini fiatalnak.


Májustól indul a Barikád nyomtatott újságként is!


Örömmel tájékoztatjuk kedves olvasóinkat,hogy Barikád néven újság indul. Az újság és a barikád.hu oldal ugyan jogilag nem kötődik egymáshoz, de azokat összefűzi majd a közös értékrend, a fiatalos, csipkelődő és tabudöntögető hangnem és a politikai identitás.


SZDSZ: a Jobbik bejut az EP-be, az SZDSZ talán


A Jobbik a harmadik erő!Ma Fodor Gábor SZDSZ elnök és Ignácz József, a törpepárt EP listája negyedik helyezettjének, a Baranya megyei Besence polgármesterének szerda délutáni közös budapesti sajtótájékoztatója előtt meglepő dolgok hangzottak el.


Holokauszt-tagadási kiskáté

Mi az, hogy holokauszt-tagadás? Egyáltalán, hogy lehet tagadni egy bizonyított és megtörtént eseményt, amely sok millió embert érintett? Akik tagadják, valóban tagadják-e, és ha igen, akkor gazemberek, ostobák vagy neonácik? Ebben az írásban a holokauszt-tagadással kapcsolatban leggyakrabban elhangzó kérdéseket gyűjtöttük csokorba.


Kőházy 'FankaDeli' Ferenc őszinte és kemény szavakkal illeti az SZDSZ butítókampányát

Mi mást mondhatnék...
Kőházy 'FankaDeli' Ferenc a "szabad-demokrata kampányról"
Napjaink legnépszerűbb rappere ezúttal nem dalban, hanem szóban elemzi az SZDSZ primitív, egyesekben joggal felháborodást keltő, forintmilliókból létrejött (honnan?) kampányát.


  • Szent László Nemzeti Egylet
    AA Budapest AA
  • Hír-Aba Nemzeti Egylet
    Aba
  • Csodaszarvas Nemzeti Egylet
    Agárd
  • Hun Híd Nemzeti Egylet
    Agárd
  • Ajkai Pedagógus Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Ajkai Ifjúsági Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Semmelweis Ignác Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Segítő Jobb Nemzeti Egylet
    Ambrózfalva
  • BB Nemzeti Egylet
    Bácsbokod-Bácsborsód
  • Bács-Kiskun Megyei Nemzeti Egylet
    Baja
  • II. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Bakonyjákó
  • Családi Nemzeti Egylet
    Balassagyarmat
  • Almádi Turul Nemzeti Egylet
    Balatonalmádi
  • Hazafias Nemzeti Egylet
    Balatonszemes
  • Vértesi Sólyom Nemzeti Egylet
    Balinka
  • A Nép Nevében Nemzeti Egylet
    Balinka
  • Keleti Őrláng Nemzeti Egylet
    Balmazújváros
  • Szebb Jövőért Nemzeti Egylet
    Baracs
  • Bicskei Vitaiak Nemzeti Egylet
    Bicske
  • Magyarok Istene Nemzeti Egylet
    Boldog
  • Sólyom Szárnya Nemzeti Egylet
    Budakalász
  • Budakeszi Nemzeti Egylet
    Budakeszi
  • Attila Király Nemzeti Egylet
    Budakeszi
  • Kerecsen Sólyom Nemzeti Egylet
    Budaörs
  • Rózsakert Nemzeti Egylet
    Budapest
  • József Attila Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Motoros Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Kristály és Láng Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Vezérsziget Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szondi kapitány Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Jogar Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Asztalosok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Szent Korona Szövetség Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Garabonc Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Lőrinc Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Árpád Népe Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szondi György Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ébredő Magyarok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Szent Kard Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ébredő Magyarok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Magyar Nemzet Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Imre Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mansfeld Péter Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Petőfi Sándor Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Csák Máté Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Wass Albert Tiszteletére Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Koncz Márton Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szebb Jövőt Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Koppány Vére Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Ostora Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Angyalföld Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Ostorai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nimród Egyesület Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ménróth Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Árpádnemzetség Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szemeretelepi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • IV. Béla Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Rózsa Sándor Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Honfoglaló Attila Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Wass Albert Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Rákos-mente Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hazánkért és Egymásért Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hunnia Társulat Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hunnia Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Rock Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mátyásföldi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Farkasrét Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Király Fiai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mag Népe Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Korona Tagság Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nagy Lajos Király Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Belső Fény Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Tettre kész Magyarok Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Vitéz Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nimród Vérei Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szegletkő Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Lovas Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Solymosi Eszter Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Tisztító Tűz Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ólomüvegező Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ludas Matyi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Zöld Sasok Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Gömbös Gyula Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Kakas Család Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Óbudai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Budafok-Eötvös Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Esze Tamás Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Prónay Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Bizalom Csoport Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Wesselényi Miklós Nemzeti Egylet
    Budapest-Pilis-Farmos
  • Magyar Szent Korona Nemzeti Egylet
    Budavár
  • Egy az Isten,egy a Nemzet Nemzeti Egylet
    Buják
  • Hunyadi Mátyás Nemzeti Egylet
    Bükkzsérc
  • Bulcsú Vezér Nemzeti Egylet
    Cegléd
  • Fehér Sólyom Nemzeti Egylet
    Celldömölk
  • Égi Madár Nemzeti Egylet
    Csátalja
  • Igaz Magyarok Nemzeti Egylete
    Csömör
  • Haza Család Nemzeti Egylet
    Csömör
  • Csörög Nemzeti Egylet
    Csörög
  • Emese Nemzeti Egylet
    Dabas
  • Magyar Horgász Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Ősi Országunk Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Civil Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Civis Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Józsai Turul Nemzeti Egylet
    Debrecen-Józsa
  • M.N.H.E Nemzeti Egylet
    Dég
  • Összefogás Magyar Nemzeti Egylet
    Derecske
  • Detki Nemzeti Egylet
    Detk
  • Gárdonyi Géza Nemzeti Egylet
    Dinnyés
  • Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Dorog
  • Dobogókő Nemzeti Egylet
    Dorog
  • Magyarország a Magyaroké Nemzeti Egylet
    Dunakeszi
  • Felvidéki Nemzeti Egylet
    Dunaszerdahely
  • Aranyos-Losonci Nemzeti Egylet
    Dunaújváros
  • Reményik Sándor Nemzeti Egylet
    Dunaújváros
  • Együtt a Nemzetért Nemzeti Egylet
    Dunavecse
  • Egri Nemzeti Egylet
    Eger
  • Dobó István Nemzeti Egylet
    Eger
  • Jövőnk a Gyermek Nemzeti Egylet
    Egyházaskesző
  • Főnix Nemzeti Egylet
    Emőd
  • Csillagösvény Nemzeti Egylet
    Érd
  • dr. Padányi Viktor Nemzeti Egylet
    Érd
  • Firtos Nemzeti Egylet
    Érd
  • Nimród Nemzeti Egylet
    Erdőtelek
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Árpád Apánk Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Árpád Vére Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Esztergomi Oroszlán Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Krasznamenti Nemzeti Egylet
    Fábiánháza
  • Gárdonyi Nemzeti Egylet
    Gárdony
  • Szent Margit Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gödöllői Iparos Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gödöllői Kistérségi Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gyömrői Nemzeti Egylet
    Gyömrő
  • Árpád Vezér Vérei Nemzeti Egylet
    Győr
  • Csíksomlyó Nemzeti Egylet
    Győr
  • Horthy Kormányzó úr Nemzeti Egylet
    Győr
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Győr
  • Atilla a Nagy Hun Király Nemzeti Egylet
    Hajdúböszörmény
  • Hajdúdorogi Hazafiak Nemzeti Egylet
    Hajdúdorog
  • Horty Miklós Nemzeti Egylet
    Hajdúnánás
  • Attila Vére Nemzeti Egylet
    Hajdúsámson-Sámsonkert
  • Tenkes Kapitánya Nemzeti Egylet
    Harkány
  • Szt István Nemzeti Egylet
    Hatvan
  • Dél-Alföld Nemzeti Egylet
    Hódmezővásárhely
  • Csaba Királyfi Csillagösvénye
    Hollywood
  • Hazatérés Nemzeti Egylet
    Hollywood Florida USA
  • Jász Vitéz Nemzeti Egylet
    Jászjákóhalma
  • Jászkarajenői Nemzeti Egylet
    Jászkarajenő
  • Szent Kereszt Nemzeti Egylet
    Jászkisér
  • Kabai Nemzeti Egylet
    Kaba
  • Egy Szebb Jövőért Nemzeti Egylet
    Kaposvár
  • Koppány Gyermekei Szabad Magyarok Nemzeti Egylet
    Kaposvár
  • A Magyar Népért Nemzeti Egylet
    Kazincbarcika
  • Hírös Nemzeti Egylet
    Kecskemét
  • III. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Kerepes
  • Hiszünk Magyarország Feltámadásában Nemzeti Egylet
    Kevermes
  • Szittya Katus és csapata Nemzeti Egylet
    Kevermes
  • Szkítavér Nemzeti Egylet
    Kiskunfélegyháza
  • Nyirő József Nemzeti Egylet
    Kiskunhalas
  • Csallóközi Nemzeti Egylet
    Kisudvarnok
  • Halasy Gyula Nemzeti Egylet
    Kisvárda
  • Kiszombori Nemzeti Egylet
    Kiszombor
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Kőbánya
  • Hunyadi Kardja Nemzeti Egylet
    Komló
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Körmend
  • Csaba Herceg Nemzeti Egylet
    Kőtelek
  • Tóparti Nemzeti Egylet
    Kunfehértó
  • Árpád Fia Nemzeti Egylet
    Kunszentmárton
  • Adjon az Isten Nemzeti Egylet
    Lajosmizse
  • Fiatalok Értelmiségek Nemzeti Egylet
    Lánycsók-Mohács
  • Árpád Vezér Nemzeti Egylet
    Letenye
  • Albioni Sólyom Nemzeti Egylet
    London
  • Hun Hadak Nemzeti Egylet
    London
  • Árpád Népe Nemzeti Egylet
    Maglód
  • TarSólyom Nemzeti Egylet
    Majosháza
  • Nimród Király Nemzeti Egylet
    Mezőfalva
  • Mezőfalva Nemzeti Egylet
    Mezőfalva
  • Mezőtúri Nádvágók Nemzeti Egylet
    Mezőtúr
  • Kézenfogva Nemzeti Egylet
    Mezőtúr
  • Hazafiak és Honleányok Nemzeti Egylet
    Mindszent
  • Észak Lángja Miskolci Védelmi Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Wass Albert Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Ezüst Turul Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Jókai Mór Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Fehér Erő Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Galamb József Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Forrás Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Strázsa Nemzeti Egylet
    Monor
  • Szent István Nemzeti Egylet
    Monor
  • Móri Nemzeti Egylet
    Mór
  • Mosonmagyaróvár Nemzeti Egylet
    Mosonmagyaróvár
  • Albert Kázmér Nemzeti Egylet
    Mosonmagyaróvár
  • gróf Zichy Ferenc Nemzeti Egylet
    Mosonszentmiklós
  • Magyar Nemzeti Kulturalis Egyesület Nemzeti Egylet
    München
  • Nagyatádi Ifjak Nemzeti Egylet
    Nagyatád
  • Somogy Szive Nemzeti Egylet
    Nagybajom
  • Turul Nemzeti Egylet
    Nagykanizsa
  • Nagykanizsa Nemzeti Egylet
    Nagykanizsa
  • Motorosok a Nemzetért Nemzeti Egylet
    Nagykáta
  • NANE Nemzeti Egylet
    Nagykőrös
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Nagykőrös
  • Bakonyi Betyárok Nemzeti Egylet
    Németbánya
  • Lajosok Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Nyergesi Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Hunyadi Mátyás Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Istenért és Hazáért Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Nemzeti Modern Magyarországért Mozgalom Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Hunor Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Nyírjákói Nemzeti Egylet
    Nyírjákó
  • Szabolcs Vezér Nemzeti Egylet
    Nyírkarász
  • Ómérok Nemzeti Egylet
    Ócsa
  • Acél Nemzeti Egylet
    Ölbő
  • Csillagösvény Nemzeti Egylet
    Oroszlány
  • Három Szög Nemzeti Egylet
    Oroville, California USA
  • Mekcsey István Nemzeti Egylet
    Ózd
  • Szent Mihály Nemzeti Egylet
    Ózd
  • Hit Pajzsa Nemzeti Egylet
    Pápa
  • Turán Pápai Nemzeti Egylet
    Pápa
  • Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Pápa
  • IV. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Pápa
  • Tettekkel Egymásért Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Horthy Miklós Kormányzó Úr Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Megyer Nemzetség Újjászületése Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Magyar Baráti Kör Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Magyarok Világa Nemzeti Egylet
    Pécs-Nagykozár
  • Pesterzsébet Turán Nemzeti Egylet
    Pesterzsébet
  • Magyar Gárda Nemzeti Egylet
    Pesterzsébet
  • Petneházy Dávid Nemzeti Egylet
    Petneháza
  • Polgári Ifjak Nemzeti Egylet
    Polgár
  • Magyarok Istene Nemzeti Egylet
    Pusztaszabolcs
  • Gróf Serényi Béla Nemzeti Egylet
    Putnok
  • Ittebei Kiss József Nemzeti Egylet
    Rábakecöl
  • Dunamenti Őrtűz Nemzeti Egylet
    Rácalmás
  • Attila Király Nemzeti Egylet
    Ráckeve
  • Rózsaszentmártoni Nemzeti Egylet
    Rózsaszentmárton
  • Kálvária Nemzeti Egylet
    Salgótarján
  • Vona-Szegedi-Morvai Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Magyar Puli Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Gróf Széchenyi István Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Székely Őrtüzek Nemzeti Egylet
    Sepsiszentgyörgy - Kovászna megye
  • Három Tenger Nemzeti Egylet
    Siófok
  • Attila Kardja Nemzeti Egylet
    Soponya
  • Hűség Városa Nemzeti Egylet
    Sopron
  • Magyar Sólyom Nemzeti Egylet
    Sopron
  • Petőfi Sándor Nemzeti Egylet
    Sülysáp
  • Szabolcs Vezér Népe Nemzeti Egylet
    Szabolcs
  • Íjfeszítő Nemzeti Egylet
    Szandaszőlős
  • Csodaszarvas Nemezeti Egylet.
    Szarvas
  • Tardi Nemzeti Egylet
    Szatmárnémeti
  • Hétvezér Nemzeti Egylet
    Százhalombatta
  • Crédo Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Vitéz nagybányai Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Kis Kampo Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Imre Herceg Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Prohászka Ottokár Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Kurucok Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Árpád Vezér Fiai Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Tasnády Tamás Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Vér és Becsület Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Magyar Jogért Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Szekszárdi Borok Nemzeti Egylet
    Szekszárd
  • Ébredj Magyar Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Hóman Bálint Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Damaria Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Ormánsági Emberekért Nemzeti Egylet
    Szentlőrinc
  • Czegei Wass Albert Nemzeti Egylet
    Szigetcsép
  • Solt Nemzeti Egylet
    Szigetmonostor
  • Gyimesbükk Egyesület Nemzeti Egylet
    Szigetmonostor
  • Hadak Útja Nemzeti Egylet
    Szigetszentmiklós
  • EHB Nemzeti Egylet
    Szigetszentmiklós
  • Magyar Hadjárat Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Szigetvári Zrínyi Miklós Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Horváth Stancsics Márk Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Rongyos Gárda Nemzeti Egylet
    Szikszó
  • Mecseki Láthatatlanok Nemzeti Egylet
    Szilágy
  • Ipolysági Nemzeti Egylet
    Szob
  • Ipolysági Nemzeti Egylet
    Szob
  • Táltosok Fiai Nemzeti Egylet
    Szokolya-Királyrét
  • Szőlősgyöröki Nemzeti Egylet
    Szőlősgyörök
  • Koppány Herceg Nemzeti Egylet
    Tamási
  • Tapolcai Nemzeti Egylet
    Tapolca
  • Deodatus Nemzeti Egylet
    Tata
  • Turul Nemzeti Egylet
    Tatabánya
  • Nemzeti Önvédelmi Kör Nemzeti Egylet
    Tiszafüred-Tiszaderzs
  • Koppány Nemzeti Egylet
    Tiszakécske
  • Örsúr Nemzeti Egylet
    Tiszalúc
  • Kossuth Lajos Nemzeti Egylet
    Tiszaújváros
  • Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Tóalmás
  • Szent György Nemzeti Egylet
    Törökkanizsa
  • Magor Nemzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nyiri András Nemzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nyíri András Nenzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nagykun Nemzeti Egylet
    Túrkeve
  • Tusnadi Nemzeti Egylet
    tusnad hargita megye
  • Hazaszeretők Nemzeti Egylet.
    Újfehértó
  • Utolsó Esély Nemzeti Egylet
    Vác
  • Földváry Károly Nemzeti Egylet
    Vác
  • Prohászka Ottokár Nemzeti Egylet
    Vác
  • Hunnia Nemzeti Egylet
    Vác
  • Arzenál Nemzeti Egylet
    Vác
  • Klebelsberg Kunó Nemzeti Egylet
    Vác-Verőce
  • Vajta Nemzeti Egylet
    Vajta
  • Csodaszarvas Nemzeti Egylet
    Vecsés
  • Emese Álma Nemzeti Egylet
    Vecsés
  • Szabad Magyarok Klánja Nemzeti Egylet
    Verpelét
  • TERM-EL Nemzeti Egylet
    Veszprém
  • Élhetőbb Veszprém Megyéért Nemzeti Egylet
    Veszprém
  • Vitézi Rend Nemzeti Egylet
    Visegrád
  • Magyar Szkíta Nemzeti Egylet
    Vitnyéd
  • Zsámbéki Nemzeti Egylet
    Zsámbék
  • Vérbulcsú vezér Nemzeti Egylet
    Zsámbék