Amikor a magyar oktatás helyzete valamilyen beszélgetésben szóba kerül, két dolog mindig elhangzik valakitől, hogy milyen katasztrófális állapotban van a nagy múltú magyar szakképzés, illetve, hogy miért van szükség ennyi egyetemre-főiskolára. A két dolog pedig sokkal inkább összefügg egymással, mintsem elsőre gondolnánk.
Minden nemzet, mindegyik közösség megmaradásának kulcsa saját utánpótlásának megteremtése. A nemzet utánpótlása gazdasági, kulturális és társadalmi értelemben is az oktatás.
Magyar BálintMagyar Bálint ismét kitalált valamit. A magyar országgyűlés tavaszi ülésszakában képviselői indítványt terjesztett elő az úgy nevezett „nemzetközi jellegű felsőoktatási intézmények” létrehozásáról. És Magyar Bálint nyert, ugyanis a Parlament utolsó tavaszi ülésnapján a szakmai közvélemény határozott tiltakozása ellenére elfogadta a törvényjavaslatot.
Az oktatásügyben elkövetett téves döntések, bűnök hatásai nem jelentkeznek azonnal, csupán úgy 15-20 év múlva.....
A napi haszonért ügyködő oktatási szakértők nem fogják fel, hogy a gyermek nem bicikli. Ugyanis, ha ez utóbbi elromlik, ráérek megjavítani akár évek múlva is. A gyermek viszont felnő. És nem mondhatom neki húsz éves korában, bocsi, elszúrtuk, kezdjük újra!
Néhány éve felmérést végeztem tanítványaim körében. Az egyik kérdés azt tudakolta, hogy kit tekint a nebuló példaképének. Szép számmal kaptam ilyen válaszokat: viszkis rabló, Bonnie és Clyde és egyéb bűnözők vagy botcsinálta sztárok, percemberkék. Azt hittem, múló jelenségről van szó. Gondoltam, ki fogják nőni az értékválságot a gyerekcipővel együtt. Tévedtem. Feje tetejére állt a közízlés, negatív példaképeket éljenzünk. A választást megkönnyíti, egyben meg is határozza az arc nélküli, pénzhajhász média.
Dúró DóraA felsőoktatás helyett a korrupt eliten kell spórolni!
A Jobbik gyalázatosnak tartja, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól 7,1 milliárd forintot zárolt a kormány. Ennek közel fele a felsőoktatási előirányzatokat terheli, aminek mintegy 80%-át az intézmények támogatásai teszik ki. A nemzeti radikálisok különösen nagy problémának tartják, hogy a támogatások nagy részétől a vidéki egyetemek esnek el.

Kérem a Kedves Tarka Magyarok haladéktalan és hatékony fellépését a magyar nemzethez tartozás miatti hatalmi erőszak és az emberi jogok durva, diszkriminációra alapuló megsértésével szemben. Bízom benne, hogy a Tarka Magyar mozgalom színrelépésével a magyargyűlölet és magyarüldözés, a diszkrimináció és kirekesztés e látványos megnyilvánulásai gyorsan megszűnnek. Bízom abban is, hogy a 2006. őszi tömeges, megfélemlítő, kirekesztő emberi jogi jogsértések ügyében - amelyeket elsősorban az MSZP-SZDSZ kormány és az általa irányított rendőrség követett el -, végre megtörténik a felelősségre vonás és az áldozatok irányában a kártérítés. Legyen ez a Tarka Magyarok által kitűzött első komoly cél. S mi pedig, a nem tarka magyarok, a jelző nélküli MAGYAROK ünnepeljük a kirekesztés elleni határozott fellépés kezdetét úgy, hogy nem tűrjük többet a magyargyűlöletet, annak súlyosan diszkriminativ, a magyar embereket megalázó, elszegényítő, Magyarországot pusztulásba vívő megnyilvánulásait.
Klebelsberg a korában elsődleges ún. "szellemtudományok" (jog, bölcselet, teológia, történelem) mellett felkarolta a természet- és műszaki tudományokat. E célból 1926-ban a József Műegyetemen országos kongresszust hívott össze, amelyen a természettudományok, orvosi, műszaki és mezőgazdasági tudományok kutatására munkaprogramot készítettek. A program végrehajtására pedig kettős szervezetet létesített: az állami segélyt kezelő Országos Természettudományi Alapot és Tanácsot; valamint társadalmi szervezetként a Széchenyi Tudományos Társaságot; mely a gyárak, ipari és mezőgazdasági üzemek, vállalatok adományait használta fel a kutatások támogatására.

Friss hírek